38.rész

Másnap mindenki megkapta az ajándékát és a csomagját. Kicsit késve ünnepeltük a Mikulást ezért már fel kellett állítanunk a karácsonyfát. Gondosan feldíszítettük majd leültünk a kanapéra, a fotelokba és beszélgettünk.
- Várom már a karácsonyt. - mosolygott Bella.
- Én is. - bólogatott Nina. - Mikor vesszük meg az ajándékokat?
- Nem tudom de még van időnk. - felelte Adri.
- Két nap. Csak tudnám miért állítottuk fel ilyen hamar a fát. - panaszkodott Tomika.
- Mert most vásárolnunk kell és nem lesz egyszerre idő mindenre. - oktatta ki Tomit Dávid.
- Ja. - esett le neki.
Elnevettük magunkat.
- Szóval utána mentek haza?  - szomorkodott Dávid.
- Igen. Jobban szeretek Magyarországon élni mert hát mégis csak ott születtem.
- Értem. Kár. Mondjuk attól még nem maradok egyedül.
- Hogy- hogy? - kérdezte csillogó szemekkel Adri.
- Mert a barátnőm visszajön. Most azért nincs itt mert a családjával tölti az ünnepeket.
- Van barátnőd? Jaj... Erről eddig én miért nem tudtam??
- Nem tudom. Talán sosem volt alkalmam elmondani.
Adri fájdalmasan elmosolyodott.

Adri szemszöge
Csengetett valaki. Kinyitottam az ajtót és Ádám állt előttem. Nagyon meglepődtem.
- Mindjárt jövök! - szóltam be a többieknek és még mielőtt mondhattak volna valamit kimentem. - Te mit keresel itt?
- Bocsánatot akarok tőled kérni. Tényleg sajnálom. Mi lenne ha barátok lennénk továbbra is és elfelejtenénk a történteket?
- Na jó. - mosolyodtam el és megöleltem. - Gyere! - húztam be magammal a házba.
- Mit csin...- kérdezte Krisztián de amikor észrevette Ádámot nem tudta folytatni.
- Nézzétek ki tölti velünk az ünnepeket. - mosolygott Adri.
- Ő meg mit keres itt? Képes voltál eljönni azok után amit tettél? - estem neki Ádámnak.
- Adri szívesen lát itt és engem csak ez érdekel. Te nem.
- Csak hogy ez az én házam és én itt nem látlak szívesen. - állt fel Dávid.
- Dávid. Kérlek!
- Nem.
- De miért?
- Hát nem veszed észre Adri? - állt fel Nina és Bella is.
- Rendben. Ádám léccives.
- Ha ezt akarod. Majd Magyarországon találkozunk. Szia! - mondta és már ki is viharzott. 
Felsóhajtottam és bementem a szobámba. Lefeküdtem az ágyra és bekapcsoltam a tévét. Pillanatokkal később bejött hozzám Krisztián. Ő is lefeküdt mellém majd átölelt és így aludtunk el. Másnap már reggel elmentem, hogy találkozhassak Ádámmal.
- Jó reggelt! - köszönt.
- Köszi. Neked is. Sajnálom a tegnapot. Lehet, hogy ők nem kedvelnek téged de én nagyon.
- Ugyan már. Engem nem érdekel mit gondolnak rólam. Engem csak te érdekelsz.
Elmosolyodtam.
- Nem sokáig maradhatok mert nagyon féltenek.
Ádám elnevette magát.
- Nem vagy te már kisgyerek. Te egy felnőtt nő vagy.
-  Hát igen. Szeretem őket de ez azért túlzás.
- Tudom de elég hideg van. Nem megyünk be valahova inni egy cappuccinot?
- De. - egyeztem bele. Jó ötlet.
Nem kellett sokat menni. Bementünk egy kisebb kávézóba és kértünk cappuccinot majd leültünk az egyik asztalhoz.

- És mit keresel itt? Hogy-hogy eljöttél? És miért mondtad azt tegnap hogy Magyarországon találkozunk, ha még itt vagy?
- Csak miattad jöttem. Nem tudtam így nyugodtan aludni hogy majdnem tönkretettem a kapcsolatod Krisztiánnal. És csak azt akartam, hogy a többiek elhiggyék, hogy karácsony utánig nem látnak. 
- Ohh. Értem.
- Vajon miért utálnak ennyire?
- Ki tudja. Kérdezd meg őket. - mosolyogtam.
Lassan megittuk az italunkat és elindultam hazafelé. Otthon Krisztián egyből megölelt, amint beléptem az ajtón.
- Szeretlek! - mondta.
Nem értettem a viselkedését de annyira nem is érdekelt.
- Én is téged. - mosolyogtam és megpusziltam.