2011. szeptember 12., hétfő
24.rész ;Az első együtt töltött éjszaka
Ahogy megígértem Krisztiánnak iszonyat sokat táncoltunk. Hajnali három körül úgy döntöttünk hazamegyünk. A fiúk már alig álltak a lábukon. Mi csajok még bírtuk volna de Tomikáék nagyon nyavalyogtak és mi is kezdtünk már álmosodni. Beszálltunk az autóba. Krisz vezetett. Senki nem szólt egy szót sem. Én azért nem mert már félálomban voltam és az út felénél már sikerült elaludni. Amikor megérkeztünk megszólalt a telefonom. A kölyökre a szívbajt hozta rá. Olyat fékezett, hogy azt hittem ott rögtön meghalunk. Mikor meggyőződtem arról, hogy minden rendben a telefonomért nyúltam de addigra abbahagyta a csörgést és leesett az ülésről. Felvettem és bementünk a házba. Olyan álmos voltam, hogy teljesen megfeledkeztem róla. Majdnem beestem az ajtón. Nem tudtam bemenni a szobámba ezért csak lefeküdtem a kanapéra. A Nina és Bella a konyhában beszélgettek. Nem igazán értettem mit beszéltek de nem is érdekelt. Csak valami olyasmit hallottam, hogy Bella sír mert fáj neki, hogy Tomika otthagyta. Ezen meglepődtem. Biztos rosszul értettem. De mi van ha mégsem? És nekem erről miért nem szólt? De nem igazán tudtam erre gondolni. Még hallottam néhány dolgot hallottam mielőtt elaludtam.
-Komolyan? Azt hittem túl tetted magad rajta!?-mondta Nina
-Igen én is azt hittem de amikor megláttam, hogy a "mostoha" unokatestvérével csókolózik nagyon ideges lettem. Annyira fájt.-sírt Bella
-És erről már beszéltél Adrinak?
-Nem még nem. De holnap.....-mondta és letörülte a könyneit
Ez volt az utolsó dolog amit hallottam ezután elaludtam. Reggel arra ébredtem, hogy valaki simogatja az arcomat. Kinyitottam a szemem és megláttam Krisztiánt. Elmosolyodtam. Felültem és nekidőltem a kanapé háttámlájának. Krisz mellém ült.
-Elég rosszul nézel ki! Ennyire fáradt vagy Adruss? Miközben engem akartál kifárasztani magadat fárasztottad?!
-Hogy mi? Egy: Nehogy azt hidd! Kettő: Adruss? Három: Nem volt időm kialudni magam mert valaki felkeltett....
-Igen Andruss! És dehogynem volt! Már 7 óra.
-Ó az nekem semmi! Ma lesz suli, fotózás és állásajánlatra kell....-magyaráztam de Krisztián megcsókolt
Elmosolyodtam.
-Azt hiszed ettől majd befogom a szám? Ne hidd!-nevettem és felálltam
A kölyök elmosolyodott. Valahogy azt éreztem, hogy most rögtön futnom kell. Krisztián követett. Csak körbe-körbe futottunk. Aztán kicselezett és elkapott. Csikizni kezdett. Annyira nevettem. Ő a számra tette az ujját de a csikizést nem hagyta abba.
-Halkabban felkelted a többieket!-mosolygot
-Na jó feladom! -tettem fel a kezem, hogy jelezzek
-Biztos?-kérdezte huncutan
-Igen! Csak engedj el!-könyörögtem
-Jó egy csókért.
A csókból csak egy puszi lett ezért nem engedett el.
-Csókot!
-Jól van!-sóhajtottam majd elnevettem magam
Megcsókoltam. Csak egy sima csókra számítottam de ez annál sokkal több volt. Hevesen és egyszerre gyengéden csókolóztunk. Beletúrtam a hajába. Ő átkarolta a derekam és közelebb húzott magához. A nyaka köré fontam a kezem. Hátrasöpörte a hajam. A csók végén mindketten elmosolyodtunk. Krisztián elkezdte csókolgatni a nyakam. Éreztem meleg leheletét és kirázott a hideg.
Krisztián szemszöge
Adri forró, méz édes ajkaitól átjárt a melegség. Közelebb húztam magamhoz ő pedig átkarolta a nyakamat. Hátrasöpörtem a haját. Finom parfümje illatától a fellegekben éreztem magam. A csók végén elmosolyodtunk. Aztán gondoltam egyet és elkezdtem csókolgatni a nyakát majd felkaptam, bevittem a szobájába és letettem az ágyára. Újra csókolózni kezdtünk. Levettem a felsőjét ő pedig kigombolta az ingem. Leküzdöttük egymásról a nadrágot majd összekulcsoltuk a kezünket és megtörtént az amire még nem számítottunk..... De nem bírtuk tovább. Annyira kívántuk egymást.
Adri szemszöge
Amikor kinyitottam a szemeimet istenien éreztem magam. Nem rég még hulla voltam most meg már mint aki újjá született. Oldalra néztem. Krisz átkarolta a derekamat és úgy aludt. Olyan édes volt. Ránéztem az órára. -Jézusom már ilyen késő van?-gondoltam. Óvatosan kibújtam Krisztián öleléséből és gyorsan kerestem valami göncöt. Végül egy szürke és rózsaszín top és egy "szakadt" farmer mellett döntöttem. Még hozzá felvettem az anyutól kapott karkötőm, egy rózsaszín napszemüveget és a kedvenc rózsaszín tornacipőm rá egy dzsekit. Hamar odaértem a suliba. Bementem a terembe és leültem a helyemre. Pár perc múlva megérkezett Nina és Bella. Bella beült az előttem lévő padba Nina pedig a mellettem lévőbe.
-Bella figyi! Tegnap este amikor el akartam aludni és félálomban voltam hallottam amit mondtál Nina-nak. Ezt szeretném megbeszélni.
-Szóval hallottad?-kérdezte aggódva
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése